25. Szabad-e hinni

Sziasztok!:) 

Meghoztam az utolsó részt és már csak az epilógus van hátra, amit a napokban felfogok tenni.

Remélem tetszeni fog ez a rész is.:)

Legyetek szivesek pár kommentet magatok után hagyni.

Puszi:)

,,Én még mindig szeretlek, akár hiszed, akár nem."

- Elnézést a zavarásért Ms. Sandfrd, de van nálunk egy fiatal férfi őrizetben, aki szeretne magával beszélni. – szólt bele a rendőrség.

- Mégis ki az a fiatal férfi? – kérdeztem meglepődve.

- Nathan Sykes a neve és magával akar beszélni. – Nathan? Atyám! Így is elég rosszra sikerült az estém, de hogy most még ő is beszélni szeretne velem… Rémálom.

- April! April! – került oda a telefonhoz. – Nathan vagyok, kérlek, ne tedd le! – hangján lehetett hallani, hogy teljesen meg van rémülve. Talán egy kicsit meg is sajnáltam.

- Mondd mit akarsz! – flegmáztam vele.

- Hong Kong-ba elfogtak a repülőtéren drogcsempészetért, de most már London-ban vagyok, mert átadtak az angliai rendőrségnek. – hadarta el gyorsan

- Drogot akartál fel vinni a repülőtérre? – kérdeztem meglepődve.

- Hát nem érted? Nem én voltam! Azt se tudom, hogy került a bőröndömbe a fű… - hallgatott el egy pillanatra. – Segítened kell! Holnap be tudnál jönni a kapitányságra? – nem tudom, hogy miért, de megsajnáltam, így beadtam a derekamat.

- Hányra? – kérdeztem egy nagy sóhaj keretében.

Az este hátra levő részében Niall nem igazán foglalkozott velem, így elkezdtem unatkozni. Egy kisebb csoporttal társalgott, mikor odamentem hozzá, hogy elköszönjek, mert már haza akartam menni.

- April! Nem mehetsz pont most el. – suttogott, de így is ki lehetett érezni a hangjából az erőteljes határozottságot.

- És mért nem mehetek haza? – akadtam ki. – Attól, hogy még az álbarátnőd vagyok, de nem te mondod meg, hogy mit csináljak. Most pedig haza megyek akár tetszik, akár nem. Elindultam, de megfogta a csuklómat és visszarántott.

- Ha kisétálsz azon az ajtón, akkor mindenek vége. – mutatott a kijárat fele. – Se gyönyörű estélyik, se sminkes, se bál, se népszerűség, se semmi.

 -Tudod mit? Nincs is szükségem ezekre. – kirántottam karomat a kezei közül és emelt fővel távoztam.

Másnap nagy nehezen keltem ki az ágyból. Fáradt voltam. Lassú léptekkel mentem le a konyhába, ahol a minden napi kávémat megittam. Általában az ital elfogyasztásával jobban érzem magam, kipihenten, de most nem így volt. Az asztalon támasztottam a fejemet és a kávét szürcsölgettem. Sose voltam még ilyen lehangolt egyik reggel se. Egy kis idő elteltével rájöttem, hogy semmi életkedvem sincsen. Főleg ahhoz nincs kedvem, hogy meglátogassam Nathan-t a börtönben. Felbattyogtam az emeletre, ahol készülődni kezdtem. Meleg ruhát vettem fel, mert kint farkas ordító hideg van. Taxit hívtam és már pillanatokon belül a börtön kapuinál álltam. Fura érzések kavarogtak bennem. A szívem a torkomban dobogott, annyira izgultam, de egyben fel is tudtam volna robbanni, hogy találkoznom kell vele azok után, amit művelt velem.

Beérve az előtértbe rögtön leszólított egy egyenruhás ember, aki tudni akarta, hogy kihez jöttem látogatóba. Leültetett egy asztalhoz és mondta, hogy várjak. Pár perccel később kivezették Nathan-t. Felálltam, hogy üdvözöljem, de ő köszönés helyett megölelt. Abban a pillanatban elfeledkeztem minden múltban történt dologról és együtt érzően visszaöleltem.

- Köszönöm, hogy eljöttél. Sok jelent ez nekem. – ültünk le a székre.

Elmesélte, hogy milyen szörnyű napokat élt át, hogy mennyire megijedt, mikor elfogták a repülőtéren és nem tudja, hogy mi tévő legyen. ,,Nem tudom mi tévő legyek.” Erre a mondatára kicsit kiakadtam.

- Várj, nem azért hívtál, hogy segítsek kijönni a börtönből? – kérdeztem.

- Nem tudsz! – hajtotta le szomorúan a fejét. – Nem tudok senkit se meggyőzni az ártatlanságomról. Itt fogok megöregedni… Azért akartam, hogy be gyere, mert hiányoztál és te talán hiszel nekem, hogy nem én tettem a drogot a táskámba.

- Akkor csak is azért hívtál be, mert látni akartál? – lepődtem meg.

- Igazából igen. April! – tette rá kezét az enyémre. – Akár hiszed, akár nem. De én még mindig szeretlek, és nem tudok elégszer bocsánatot kérni, hogy ezen túl is minden rendben legyen köztünk.

- Tudod jól, hogy én is szeretlek, de... – húztam el a kezemet…

Nem tudom mennyi ideig beszélgettünk, amikor megjelent egy őr mellettünk.

- Elnézést, hogy megzavarom a kis csevejüket, de fontos mondanivalóm van. Mr. Sykes elnézést kérünk magától! – fordult Nathan-höz. – Új lenyomat mintát vettünk a zacskóról, amiben a drog volt és nem találtuk meg az ön lenyomatát, ezért néhány hivatalos papír elkészítése után szabadon távozhat a börtönből.

- Ez tényleg igaz? – hirtelen kivirult Nathan arca.

- Ugyan kérem! Még is mit hitt Mr. Skyes? – nevetett fel gúnyosan a rendőr. – Mr. Horan-nak dolgozok és mindent megtesz azért, hogy ön itt rohadjon meg a cellában és én teljesítem az úrnak minden parancsát… - Niall??? Hogy tehetett ilyet? – Muhahahaha….