2014. május 28., szerda

17. Álom és ébredés


Sziasztok!:) 
El sem hiszem, hogy van 10 feliratkozó és több, mint 2400 oldal megtekintés!! *.*
Eljött a 17-dik fejezet is.
Figyelem +18-as rész, mindenki csak saját felelősségére olvassa!
Puszi :*

Kellesz nekem minden áron, hisz rólad szól minden álmom. ♡♡♡

- Nincs kedved bejönni? Nem akarok egyedül lenni.
- Biztos, hogy ezt akarod? – fürkészte a tekintetemet.
- Légy szíves. – mosolyogtam rá.
Mindketten kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házba. Sötétség volt, így a falon tapogatóztam míg meg nem találtam a villany kapcsolót. Miután világosság lett, az előszobában levettük a cipőnket és a kabátunkat. Mivel a helyiség nem volt valami nagy, így egymással szembekerültünk Nathan-nel, amikor jobbra léptem, hogy elférjek mellette ő is jobbra lépett, mármint az én szemszögemből nézve jobbra. Mikor balra akartam lépni, hogy megkerüljem és a nappaliba vegyem az irányt ő is balra lépett.
- Nathan! Ne szórakozz! – nevettem fel.
- Na jól van! Menj csak! – ő is felnevetett, majd félre állt az útból, de csak annyira, hogy épphogy elférjek mellette.
Testünk összesimult, miközben egyfolytában egymást szemébe néztünk. Mikor már elmentem mellette megragadta a kezemet és visszahúzott magához.
- April. – suttogta ajkamra, mialatt az arcomba lógó kósza hajtincset félre simította.
- Nathan! – döntöttem a homlokomat az övének. – Csókolj meg! – könyörögtem, mert már nem bírtam tovább ellenállni a kísértésnek.
- Nem szabad. – lehunyta a szemét és elhúzódott tőlem. – Nem akarlak se megbántani, se kihasználni.
- Tudom, hogy szeretsz és azt is tudom, hogy ugyan annyira vágysz rám, mint én rád. – mentem közelebb hozzá. – Kérlek.
Látszott rajta, hogy kíván engem, de nem akarja ezt csinálni, bár mennyire is szeretné. Ökölbe szorította a kezét, ez által a bicepszén az izmok kidudorodtak. Percekig álltunk így egymás előtt.
- Nem bírom tovább! – közelebb jött és megcsókolt.
Szája lélegzetelállító csókok sorozatával tapadt az enyémre, nyelvével ízlelte a számat, mintha kóstolni akarná. Átkaroltam fejét, még jobban magamhoz húztam és vadul visszacsókoltam. Karom megfeszült a nyakán, melleimen éreztem Nathan izmos mellkasát.
- Olyan szép vagy! – suttogta. – Olyan bájos. Minden csodálatos rajtad, a bőröd, a hajad, a szemed, a szád… - megsimogatta a számat, aztán gyorsan visszatapasztotta rá ajkait.
Nathan egyre feljebb és feljebb húzta a pólómat, míg le nem vette rólam. Én sem maradtam tétlen. Kezem becsúszott az ingje alá, finoman végig karmoltam felsőtestét, majd lefelé kalandoztam a nadrágjához. Felnyögött, miközben levette rólam a melltartót. Nyelve fürgén táncolt melleimen, miközben majd’ megőrültem a vágytól. Szinte eszünket vesztve téptük le egymásról a ruhákat és hajítottuk le a nappaliba vezető útig. Nathan meztelen teste ragyogott a lámpafényben, amely minden izmot kirajzolt. Kezem hevesen simított végig a széles vállán és hátán. Mindenütt egyszerre szerettem volna megérinteni. Közben keze megállás nélkül kalandozott rajtam, megkeresve minden olyan pontot, ahol örömet tud nekem okozni. A nappali heverőjére leborultunk. Nathan alatt hívogatóan emeltem meg a csípőmet.
- Úristen, mennyire kívánlak. – nyögte. – Még közelebb akarok lenni. Benne maradni, imádni, védeni minden erőmmel.
- Igen. – suttogtam. – Igen.
Nathan óvatosan hatolt belém, s közben hosszan, keményen csókolt, aztán szenvedélyünk még jobban felizzott, és mozdulataink egyre erőteljesebbek és mélyebbek lettek. Mintha lángoltunk volna. Nath belemarkolt a párnán szétterülő barna hajzuhatagba, hüvelyujjával félresimított egy tincset az arcomból. Szemébe szenvedély lángolt, miközben bőrünk súrolta egymást. Csípőmet felemeltem, hogy még jobban befogadhassam férfiasságát. Dühödt vágy segítette kölcsönös izgalmunkat, vágy, hogy áttörjünk minden korlátot ma este… A gyönyörű pillanat után hosszasan feküdtem Nathan karjaiba és hallgattam lassuló szívverését.
- Jól vagy? – kérdezte lágyan.
- Tökéletesen. – sóhajtottam elégedetten.
- Ígérd meg, hogy mindent megteszel, hogy így is maradjon.

2014. május 23., péntek

Trailer III.

Sziasztok!:)
A blogoknak általában egy trailer-jük szokott lenni, de én most  már a harmadik készítettem el a történetnek és előreláthatólag nem is az utolsót.
Véleményeteket várom akár pozitív, akár negatív.
Remélem tetszik!:)
Puszi :*

16. Éjféli tánc


              

                Szabadság… Végre kiengedtek a kórházból, aminek nagyon - nagyon örülök. Fokozatosan az emlékeim is visszatérnek. Nathan-ről is jó pár dolog eszembe jutott. Amióta bent volt a nálam a kórházba, azóta kétszer – háromszor beszéltünk telefonon, ami majdnem egy órán keresztül tartott. Újra megismertem és újra kezdek bele szeretni. Ez nagy szó, de az érzelmeinknek nem lehet parancsolni. Egyszerűen nem tehetek róla. Megtörténik ilyen az emberrel, nem???
                A haza engedésem után pár napra rá, Perrie áthívott magához, hogy tartsunk egy csajos estét. Pedikűr, manikűr és minden olyan dolog, amire szükségem van most. A délután folyamán megtaláltam az estéhez illő ruhát, ami egy fekete cica nadrágból és egy piros, fekete feliratú pólóból állt… Mikor kész lettem, hívtam egy kocsit és pillanatokon belül már Perrie háznak bejáratánál álltam. Mivel volt kulcsom a lakáshoz, így kopogás vagy csengetés nélkül bementem. Sötétség uralta a házat, így felkapcsoltam a villanyt, hogy lássak is valamit. Amint fény borult az egész szobára, emberek ezrei kiabáltak, hogy ,,Üdv újra itthon”. Megijedtem. A lábaim a földbe gyökereztek, nem tudtam mozdulni. Csak bámultam a sok idegennek vélt embert.
                - Hé, csajszi! – jött oda hozzám Perrie egy pohárüdítő társaságában. – Tudom nem erről volt szó, de úgy gondoltam, hogy ideje lenne egyet bulizni. Na, mit szólsz hozzá? – vigyorgott.
                - Hát…öhm…oké… - dadogtam.
                Perrie beljebb tuszkolt a szobába és elvegyültem a tömegben. Mindenki jött oda hozzám megkérdezni, hogy minden renden van – e velem. Emellett úgy beszéltek, minta mi se történt volna. Úgy gondolták, hogy teljesen visszatért az emlékezetem és újra a régi vagyok, de nem. Nem, nem és nem! Csak egy pár embert ismertem meg a sok száz közül. Biztos vagyok benne, hogy régebben ezekkel az emberekkel jó kapcsolatom volt, de most csak idegenek számomra. Ismeretlenek, akiket most látok először, még ha nem teljesen így van ez. De mit tudok az amnézia ellene tenni? Hm? Semmit… Nagyon kiborultam. Úgy terveztem az estét, hogy csak én és Perrie csinálunk valami csajos dolgok, de e helyett itt nyomorgok a tömegbe elveszetten… Nagy nehézségek árán sikerült eljutnom a konyhába, ahol az italokat lehetett elfogyasztani.
            - Huhh! – ültem le a bár székre egy nagy nyögés keretében.
            - Jól vagy? – fordult felém a mellettem ülő srác.
- Ma már vagy századszorra kérdezik ezt meg tőlem. – sóhajtottam fel és a fiúra néztem.
- És? Mit válaszoltál? – kérdezte halvány mosoly keretében.
- Hogy jobban leszek. – mosolyodtam el én is.
- Öhm… Niall vagyok! – nyújtotta a kezét, amit illedelmesen elfogadtam.
- April. – mutatkoztam be én is. – De gondolom, ezt tudod, mint mindenki más ebben a házban. – néztem végig az ismeretlennek vélt tömegen, majd hirtelen eszembe jutott valami. – Nem te vagy az a cuki szőke ír srác, akiről Perrie annyit mesélt nekem? – néztem csodálatos tengerkék szemébe.
- Hát…öhm… - vakarta meg a tarkóját. – Ír is vagyok és szőke is, de a cukit inkább te döntsd el! – mosolygott.
- Ez mondjuk cuki egy bemutatkozás volt. – mosolyogtam én is rá, de elfordítottam a fejemet, mert éreztem, hogy kezdek elvörösödni, csak azt nem tudtam megállapítani, hogy miért, amikor semmi olyant nem mondott.
- Lenne kedved táncolni? – törte meg a csendet.
- Persze, mért is ne?
Felálltunk a székről, megfogta a kezemet és a tánctér közepére húzott. Néhány percig ment a pörgős zene, de azt felváltotta egy lassú dallam. Niall-lel egymásra néztünk, hogy most még is mi legyen, de nem gondolkoztunk sokáig. Közelebb léptünk egymáshoz, karjaimat a nyaka köré fontam, míg ő a derekamon pihentette a kezét. Az elején egymás szemébe néztünk, de nem bírtam tovább, így a vállára hajtottam a fejemet és úgy táncoltunk tovább. Férfias illata az orromba kúszta magát. Olyan ismerős illat volt, mintha valahol már éreztem volna… Kettő vagy talán három zeneszámot is végig táncoltunk, amikor nem bírtam tovább. A tömeg okozta levegőhiánytól rosszul lettem. Éreztem, ahogy elnehezedik a tüdőm és már alig kapok levegőt.
- Ne haragudj, de most mennem kell. – súgtam a fülébe, majd az udvarra vettem az irányt.
Kiérve leültem a fűbe és mélyek szippantottam a levegőből. Éreztem, ahogy a friss oxigén átjárja az egész testemet. Kellemes érzés volt. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Hé, minden oké? – a hang irányába fordultam, ahol bartánőm állt.
- Most hazudjak? – néztem újból magam elé.
- Mért? Mi a gond? – kérdezte miközben leült mellém.
- Egyszerűen minden… - fogtam meg a fejemet. – Ide hívtad ezt a sok embert, akiket nem is ismerek és mind jöttek oda hozzám, mintha mi se történt volna.
- Csak azért ilyenek, mert nem akarják éreztetni veled, hogy valami is változott volna. – simított végig a hátamon megnyugtatásképpen.
- Istenem! – álltam fel. – Hát nem érted? Minden megváltozott és lehet, hogy ők úgy beszélnek velem, mintha semmi sem történt volna, de igen is történt! Ők emlékeznek rám, de ez fordítva nem igaz. Azt se tudom ki kicsoda. – járkáltam fel–alá a kertben, miközben barátnőmre zúdítottam minden problémámat.
- De legalább Niall-lel jól érezted magad! – állt fel ő is.
- Csak táncoltunk. Meg különben is? Mért akarod ennyire, hogy mi összejöjjünk? – szinte már kiabáltam vele.
- Mert ő boldoggá tud tenni, azért!
- És Nathan? Az egyetlen olyan ember, rajtad kívül, akire nem teljesen, de emlékszem. Ő hol van?
- Mért akarsz ennyire Nathan-nel lenni? – kiabált ő is. – Összetörte a szívedet! Ott hagyott egyedül egy semmirekellő cetlivel… - hirtelen elhallgatott. – Csak egy okot mondj, hogy mért ő és mért nem más fiú vagy Niall? – nézett mélyen a szemembe.
- Mert őt szeretem, azért! – mondtam egy kicsit ingerülten, majd visszamentem a házba.
A bárpultnál megittam egy pohár alkoholt, majd kiment a házból, de most már az utcára. Sötét volt. Csak az utcai lámpák és a hold világította be a környéket. Ilyenkor már a taxik sem járnak. Előkerestem a telefonomat és Nathan-t tárcsáztam.
- Amikor azt mondtam, hogy bármikor felhívhatsz, nem este tizenegyre gondoltam. – szólt bele a telefonba. Hangján érezni lehetett, hogy mosolyog.
- Ne haragudj, de értem tudnál jönni, mert fogalmam sincs, hogy menjek haza.
Lediktáltam neki a címet, majd elköszöntünk. Körülbelül tíz–tizenöt perc múlva meg is érkezett. Beszálltam az autóba és már mentünk is haza. Az úton elmeséltem neki, hogy Perrie bulit rendezett, amire nagyon nem volt szükségem…
- Itt is vagyunk. – parkolt le a ház előtt.
- Köszi a fuvart és ne haragudj, hogy ilyen későn zargattalak.
- Semmi gond. – közelebb hajolt és egy puszit adott az arcomra. – Jó éjt.
- Nincs kedved bejönni? Nem akarok egyedül lenni.
- Biztos, hogy ezt akarod? – fürkészte a tekintetemet.
- Légy szíves. – mosolyogtam rá.

2014. május 15., csütörtök

15. Séta a múltban



Sziasztok! Meghoztam a 15-dik fejezetet is. Nagyon szépen köszönöm a  8 feliratkozót és a több, mint 4700 oldal megtekintést. Ez a rész, egy kicsi kitérő a történetből, de az egész April múltjáról szól. Remélem tetszik! Jó olvasás! Kommikat várom!


Hogy milyen is az első szerelem? Csodálatos. Az már más kérdés, hogy milyen érzés járja át a lelkedet a kapcsolat végén, a szakítás után. Még emlékszem az én nagy, első szerelmemre… Brian Fell. Ugyan abba a gimibe jártunk, csak ő két évvel idősebb volt nálam.

A suli udvarán volt egy kis sarok, ahol a rossz fiúk szoktak bandázni. Nem voltak a suli kedvencei, de emellett irtó helyesek voltak. Szó szerint álom pasik. Főleg Brian. Mindig rajta legelgettem a szemeimet, amikor csak tehettem. Nem ismertem, csak pletykákat hallottam róla, de teljesen belé zúgtam. Sajnos egyszer megtörtént az is, hogy észrevette, hogy bámulom. Hiper sebességgel elfordítottam a fejemet és elsüllyedtem szégyenemben. Kis idővel később újra feléje kacsingattam. Pont elkaptuk egymás pillantásait, amiből másodpercekig tartó kontextus alakult ki... Pár nappal később az iskola folyosóján lévő szekrényembe pakoltam be a tankönyveimet, amikor a semmiből ott termett valaki mellettem. Brian volt az. A szívem majd kiugrott a helyéről, oly’ gyorsan vert. A fejemben ezeregy indok lejátszódott, hogy mért jött ide hozzám.
- April! Ugye? – az a mosoly!!! Minden lány elolvad tőle.
- Igen. – visszarángattam magam a földre és megpróbáltam kevésbé ideges hangon válaszolni.
- Szóval… Nem mintha zavarna, de nem tudtam nem észrevenni, hogy engem nézel szünetekben.
- Hát…öhm…izé…tudod… - annyira ledöbbentem, hogy zavaromban dadogni kezdtem. – bocs…de…de…de…haza kell me…mennem… - becsuktam a szekrényem ajtaját és a kijárat felé vettem az irányt.
- Várj! Haza kísérlek! - jelent meg újra mellettem.
- Nem szükséges! Messze lakok. – el akartam tűnni onnan, amilyen gyorsan csak lehet, de nem sikerült.
- Nem számít, kocsival vagyok.
Én nagy „szerencsémre” ott parkolt a kocsijával, amerre el szoktam hagyni az iskolát. A zsebéből előkotorászta a kulcsokat, de én nem álltam meg mellette, hanem mentem tovább.
- Nem már, April! – hallottam, hogy kiabál utánam, de nem törődtem vele.
Egyre gyorsabban kezdtem a lábaimat szedni, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy lerázzam. Pillanatokon belül ott kocsikázott mellettem és a lehúzott ablakon keresztül beszélt hozzám.
- Figyelj, tudom, hogy fura ez a szitu, mert nem is ismersz engem és biztos vagyok benne, hogy sok pletykát hallottál rólam, de nem olyan vagyok, amilyennek mondják.
- Mért milyen vagy? – felidegesítettem magam, mert már elegem volt belőle, hogy nem hagy nyugton és már vagy öt perce csak beszél és beszél.
- Mondd meg te, csak ahhoz be kellene szállnod az autóba.
Leállította járművét az út szélén. Vettem egy nagy levegőt és beszálltam mellé a kocsiba.
- Mit szólnál ahhoz, ha te is mondanál pár dolgot magadról és én is mondanék valamit magamról. Hm??? – megrántottam a vállamat és kifele néztem az ablakon. – Hát jó. Akkor én kezdtem. A szüleim válása miatt vagyok olyan, amilyen. Egyszerűen nem tudom elviselni. Ezért iszok és drogozok, hogy könnyebb legyen átvészelni a helyzetet… Otthon a tanulásra nem is tudok koncentrálni, de szerencsére nem is kell, mert általában az órán figyelek, így megmaradnak dolgok az agyamban. Tudom ez most furcsán fog hangzani, de a matek a kedvenc tantárgyam, ezért járok szakkörre is.
- Szakköre? Komolyan? – lepődtem meg. Soha nem néztem volna ki belőle.
- Oh, szóval figyelsz rám? Ez jó. – mosolygott rám. – Igen. Mindenki azt hiszi, hogy a büntetés alól is el szoktam lógni, pedig nem. Matekra járok helyette…
Az út hátra levő részén sok mindent tudtam meg róla. Lehet, hogy keménynek mutatja meg, de belül érzékeny és törékeny. A pletykák, amiket terjesztenek róla, nem is igazak! Na, jó, nem mindegyik, de a többségük. Ő lehetne az iskola példamutató arca, ha abba hagyná a cigizést és a drogozást.
- Meg is érkeztünk. – mondtam, mikor megláttam a házunkat. – Köszönöm a fuvart.
- Máskor is. – pillantásunk újra találkozott. Elmosolyodott, mire én fülig elpirultam.
- Akkor én megyek is. Szia!
- Várj! – fogta meg a csuklómat. – Olyan dolgokat mondtam el neked, amit senki másnak soha se.
- Ne aggódj, nem fogom senki sem elmondani…

Emlékszem… Szinte minden szünetbe együtt voltunk és beszélgettünk, ismerkedtünk. Nagyon sokszor megbántam, hogy ítélkeztem felette. Először mindig meg kell ismernünk a másik és utána kell véleményt alkotnunk. Kívül rossz fiúnak mutatta magát, de belül ott rejtőzött a jobbik énje, amibe én nagyon bele szerettem.

A suli folyosóján sétálgattunk a barátnőimmel, amikor megjelentek Brian barátai, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy kirúgják őket az iskolából.
- Nocsak, nocsak. Kivel futottunk össze? Csak nem April Sandford-dal? – nevetett fel gúnyosan az egyik.
- Mit akartok? – kérdeztem egy kicsit ijedten, de én sem voltam az a törékeny madárka, aki csak úgy elviseli, ha beszólnak neki.
- Nyugalom! Semmit probléma, csak beszélgetünk egy picit. Remélem nem baj! – tett körülöttem egy kört az egyik, miközben éreztem égő tekintetét mindegyes porcikámon. – Van egy kis problémánk, ami jelen esetben te vagy! – megállt előttem és úgy folytatta. – Felejtsd el Brian-t. Mindketten tudjuk, hogy nem vagy hozzá illő. Nézd magadra! Végzősök vagyunk, míg te csak egy tizedikes. Brian-nek nem holmi szűzike csaj kell, hanem egy érett nő. Úgy hogy most szépen elsétálsz és békén hagyod őt, megértetted? – megijedtem, de nem hagytak más lehetőség, mint hogy elmenjek.
Ők még is csak tizenkettedikes, nem köthetek beléjük és nem is mernék. Ki tudja mikre képesek, ha be vannak szívva. Kérdésére csak bólintottam egyet, majd indultam volna el, de oda jött hozzánk Brian.
- Mi folyik itt? – kérdezte ingerülten. Ki akartam maradni ebből az egészből és indultam is volna el, de megfogta a kezemet és maga mellé húzott. – Bántottak? – kérdezte egy fokkal halkabban és törődően.
 -Mégis mit képzelsz rólunk? – előzte meg a válaszomat az egyik haverja. – Sose bántottunk semmit.
- Hagyjátok őt békén jó. – szólalt meg újra Brian. – Nem ártott nektek semmit és ti se ártsatok neki.
- Igaz. Nem ártott nekünk, de te igen. Elhanyagolsz minket! Inkább vele töltöd az időd, minthogy a haverjaiddal. Nézz már rá! - mutatott rám a barátja, aki nekem is megmondta a magáét. – Lerí róla, hogy még senki sem járt a bugyijában és ha elcsábítod - bárhogyan is -, nem fogja egy-kettőre széttenni a lábát.
Vége volt mindennek. Nem bírtam tovább. Befutottam a lány wc-be és szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem is vagyunk együtt Brian-nel, de már most ilyenek a haverjai. Mi lesz akkor, ha egy pár leszünk? Igaz. Olyan sose lesz, mert ők meg fogják akadályozni. A mosdó szekrényen ültem és sírtam, mikor jó erősen bevágta valaki az ajtót.
- Brian! Ez a lány mosdó! – kiáltottam fel.
- Nem érdekel. – állt meg előttem és a tenyerébe vette az arcomat. – Jól vagy?
- Igazuk van a barátaidnak! Tényleg nem voltam még senkivel és bármit is akarsz tőlem nem fogok veled lefeküdni rögtön az első adandó alkalommal! – leszálltam a szekrényről és ki akartam menni, de ő az utamat állta. – Kérlek! Csak hagyj elmenni! – néztem rá könnyes szemekkel.
- Nem! Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások, de nem akarom, hogy ilyen könnyen tönkre menjen a kapcsolatunk, ami még el sem kezdődött… Figyelj April! – emelte fel a fejemet gyengéden az államnál fogva. – Olyan dolgokat mondtam el neked magamról, amit senkinek sem. Ez alatt a pár nap alatt olyan közel engedtelek magamhoz, mint senki mást… Lehet, hogy most azt hiszed, hogy csak is azért csinálom ezt, mert így könnyebben oda adod magad, de nem! Hidd el! Nem érdekel, hogy még nem voltál senkivel sem! Rád meg éri várni és én fogok is! – mondanivalója után még arra se hagyott időt, hogy megszólaljak vagy esetleg levegőt vegyek. Két tenyere közé fogta az arcomat és megcsókolt. Azt se tudtam, hogy mi történt abban a pillanatban csak annyit éreztem, hogy két méz édes ajak, az enyémhez tapad. Meglepődtem, de nem állhattam ott tétlenül. A nyaka köré fontam a karomat és beletúrtam selymes hajába. Ő levezette a derekamhoz a kezeit, így még jobban magához volt. Testünk összesimult és ajkaink is egy ritmusra táncoltak.

,,Nagyon romantikus…” Az első csókomat a lány WC-ben kaptam meg. Mások esőben, randi keretében vagy csak úgy spontán kapják meg az legelső csókjukat, én meg egy büdös mosdóban. Mindig mikor visszagondolok rá mosolyra húzódik a szám. Már akkor is más voltam, mint a többi lány...

- Nem éppen a legjobb hely első randinak, de legalább szép a látvány.
Brian-nel egy tóhoz mentünk csónakázni, hogy megtartsuk az első randevúnkat.
Hajnalodott. Az utolsó napsugarak csillantak meg a tó felszínén, így narancssárgára beszínezve a víz felszínét. Gyönyörű volt. Kölcsönöztünk egy csónakot és beeveztünk a tó közepére. Elbambultam a táj szépségébe, csak arra lettem figyelmes, hogy Brian elfekszik a csónakba és a fejét az ölembe helyezte. Tettére elmosolyodtam, majd gyengéden simogatni kezdtem.
- Kérdezhetek valamit? – törtem meg a csendet.
- Persze. Mondjad csak.
- Mért hívnak skorpiónak?
- Mert úgy marok, mint egy skorpió. – felnevettünk. – De nyugi, téged soha nem bántanálak. – simított végig ölelő karomon.

2014. május 7., szerda

14. A relytéjes idegen





Már négy napja, hogy a kórházban vagyok. Perrie minden nap jön és beszélgetünk a múltról, ami miatt nincs okom az unalomra. Jelenleg jól érezem magam. Minden nap azzal a gondolattal ébredek fel, hogy milyen újdonság vagy emlékkép vár ma rám. Csak egy visszatérő álomtól nem tudok megszabadulni.

A napfényben sétálok a tenger mellett. A talpamat bizsergető érzés járja át mindenegyes lépésnél. Boldog vagyok. A vízparti ház egyre közelebb és közelebb van. Ajtajában egy magas, felzselézett, barna hajú férfi áll. Miután észrevett, széles mosolyra húzódott a szája. Lesétált a terasz előtti lépcsőn és felém vette az irányt. Késztetést éreztem, hogy oda fussak hozzá. Az egyik lábamat szedtem a másik után. Mire oda értem hozzá, a kezeimet a nyaka köré fontam, mire ő a derekamnál fogva megemelt és megpörgetett a levegőben. Szoros ölelésünk után letett és belenéztem zölden pompázó íriszeibe, melyek a szenvedélytől lassacskán elsötétültek és megcsókolt. Csókja egyszerre volt gyengéd és vad. A lábaim reszketni kezdtek finom, puha érintéseitől, majd összeroskadtam karjaiban…

- Végén még kiderül, hogy boszorkány vagy! – nevetett fel Perrie, miután elmeséltem neki a vissza-visszatérő álmomat.
- Ha boszorkány lennénk, akkor most a kezemben lenne egy pohár gyümölcslé. – célozgattam arra, hogy szomjas vagyok és hozhatna nekem egy üdítőt.
- Jól van, jól van! – felállt a mellettem lévő székről. – Megyek, hozok neked a büféből, de ha fura ízé lenne, az azért van, mert beleköptem! – kacsintott, majd a kórterem ajtaja felé vette az irányt.
Kinyitotta az ajtót és megtorpant. Meglepődött, mintha szellemet látott volna.
- Perrie, jól vagy? – aggódni kezdtem, mert még mindig megszeppenve állt.
- Nathan! – szólalt meg pár perc múlva. Ki lehet az?
- Nathan? – adtam én is hangot a meglepődöttségemnek.
- Mit keresel itt? – kérdezte Perrie a sráctól.
Sajnos nem láttam a fiút, mert ő oda kint állt, de egyre jobban furdalt a kíváncsiság.
- April-hez jöttem... Bemehetek hozzá? – hallottam meg a fiú mély hangját.
- Hát ennyire fontos neked, hogy csak egy hét elteltével jössz be? – kinek vagyok fontos? Mi történik itt? Semmit sem értek…
- Mért Niall hányszor jött be??? – elhalkultak mindketten. – Bűntudatom volt, jó? Kérlek! Látnom kell!
Barátnőm félreállt az ajtóból és belépett az idegen. Először a lábát láttam meg. Piros, hosszú szárú cipőt és fekete csőnadrágot viselt. Feljebb vezettem a tekintetemet és megláttam a bőrkabátját, ami alatt egy fehér színű póló díszelgett. A bal kezében egy nagy virágcsokrot szorongatott. Nem késlekedtem, egyből az arcát kezdtem el fürkészni. Ő volt az. A fiú az álmomból. Ijedtség járta át a testemet, aminek következtében gyorsabban vert a szívem és szaporábban vettem a levegőt.
- Te vagy az a srác az álmomból. – mutattam az illetőre, majd feljebb ültem az ágyon, hogy még jobban növeljem a távolságot.
Nathan megindult felém, aminek következtében még jobban megijedtem, majd magamra húztam a takarót és a szélét kezdtem el szorongatni, olyan erősen, hogy az újbegyeim, már majdnem elfehéredtek, mert nem kaptak elegendő vért.
- Kérlek, ne félj tőlem. Nem bántalak. – az ágyamhoz ért, majd átnyújtotta a virágcsokrot.
Egy ideig nézegettem a különféle virágokból álló virágcsokrot, aminek lélegzet elállító finom illata volt, majd hirtelen megszólaltam.
- Mért vagyok neked fontos?
- April… Én… Vagy is mi… - kezdett bele, de Perrie közbe vágott.
- Nathan, ne!
- Tudnia kell Perrie! – fordult a lányhoz, majd vissza felém. – April, mi régebben egy pár voltunk, majd szakítottunk, de a napokban újra kezdett valami alakulni kettőnk közt. – a végén megfogta a kezemet, de látva döbbent arckifejezésemet, azonnal elkapta.
- Ekkorát még te sem hazudhatsz! Kérlek, ne higgy neki. Nem alakult semmi se köztetek.
Összezavarodtam. Most akkor kinek hihetek és kinek nem? Az lenne a legjobb, ha mindkettőjüket meghallgatnám külön-külön és majd kiderül, hogy mi lesz a vége.
- Perrie, légy szíves, hadd beszéljünk négyszemközt Nathan-nel? – kijelentésnek indult, de a vége kérdés lett, mert nem emlékeztem pontosan a fiú nevére.
Barátnőm felhúzta a szemöldökét, majd mérgesen elhagyta a szobát, miközben valamit motyogott a „bajsza” alatt.
Miután kiment, a mellettem álló, vagyis most már ülő fiú egyből belekezdett a témába. Elmondta, hogy régen mi történt és, hogy ő miatta szakítottunk, de megbánta és rendbe akarja hozni a dolgokat.
- Fogalmam sincs, hogy most mit gondoljak. – kezdtem bele mondanivalómba. – Úgy érzem, hogy hihetek neked, de mi garantálja azt, hogy nem hazudsz nekem?
- Semmi sem garantálja, de egyszer sem hazudtam neked és nem most akarom elkezdeni. – mondta végig a szemeimbe nézve. – Most inkább megyek. Remélem, átgondolod a dolgokat, és ha majd kiengednek, akkor esetleg találkozhatnánk.
Erre csak bólintottam, majd elköszöntünk egymástól és az ajtó felé vette az irányt.
- Várj Nathan! – szóltam utána, mire visszafordult és az arcomat kezdte el fürkészni. Lehajtotta fejjel gondolkoztam, de arra a döntésre jutottam, hogy meg kell tudnom! – Tudnom kell! – szólalt meg egy kis csönd után.
- Micsodát kell tudnod?
- Veled álmodok már négy teljes éjszaka és az álom végén mindig megcsókolsz… Tudnom kell, hogy a valóságban is olyan jó, mint az álmomban.
- April… El sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretnélek megcsókolni, de nem lehet. Legalább is nem itt és nem most.
- Kérlek, csak csókolj meg! Légy szíves. – szinte már könyörögtem neki.
- Na jó!
Lassú léptekkel közeledett felém, majd leült az ágyam szélére felé fordulva. Közelebb csúsztam hozzá, megszüntetve a nagy távolságot kettőnk közt. Tenyereivel birtokba zárta az arcomat és fokozatosan közeledett felém. Lehunytam a szemeimet és vártam a pillanatra. Nem sokkal később ajkait megéreztem az enyémen. Csodálatos érzés volt. Mintha ez lett volna az első csókom. Pont ugyan olyan volt, mint az álmomban. Az érintés, a csók, az illata, egy szóval minden…