Sziasztok!:)
Már csak 3 rész van hátra a blogból és az epilógus.
Rövid lett ez a rész, de eseménnyel teli.
Remélem tetszett! :)
Írói szemszög:
Pár napi lapban és az interneten különböző oldalakon megjelent egy
cikk, melyben olyan állítás született, hogy Niall Horan, a One Direction
nevezetű banda egyik tagja homoszexuális. Ezt a tényt se megerősíteni nem
erősítette még meg, de nem is tagadta. Az elmúlt időben úgy tűnt, hogy April
Sandford-dal került valamilyen viszonyba, de a lány új kapcsolatot teremtett
egy másik brit banda egy tagjával, azaz Nathan Sykes-szal, aminek a vége a
szakítás lett.
- Niall, te vagy az? – szólt bele a telefonba Perrie.
- Igen, én vagyok az. Egy fontos dologról kell beszélnünk. – járkált
fel-alá a szobában. – Biztos láttad a mai újságot, amiben melegnek nyilvánítanak.
Arra gondoltam, hogy ha találkoztok April-lel, akkor szólhatnál neki pár szót
az érdekemben.
- Na várj! – gondolkozott el a lány. – April most nem nálad van?
- De, csak ki van még bukva a Nathan-nel való szakításon, így nem
ronthatok hozzá, hogy legyen a barátnőm, mert elindultak a pletykák. De azt az
egyet biztoson tudom, hogy amit Nathan April-lel művelt, azért megfizet. –
szorította ökölbe a kezét.
- Nyugodj le Niall! Majd akkor beszélek vele. De, ami a legfontosabb
semmi butaságot ne csinálj! – pár mondatot még beszéltek, aztán elköszöntek
egymástól.
April mobilja egy percre se csöndesült el. Nathan bombázta
telefonhívásokkal és üzenetekkel. Mivel a lány nem vette fel, mikor hívták, így
bekapcsolt az üzenetrögzítője:
,,Szia April! Már megint én vagyok az, Nathan. Bocsáss meg nekem,
kérlek. Az is elég nagy fájdalom, hogy nem lehetünk együtt, de az még nagyobb,
hogy haragban váltunk el. Kérlek, beszéljük! Még egyszer nagyon sajnálom és,
hogy csak tudd, nagyon szeretlek! Nathan.”
,,Oké… Felfogtam… Nem akarsz velem beszélni, amit meg is értek. Csak
egyet kérek tőled! Beszéljük meg a dolgot! Tudom, hogy nem fogsz megbocsájtani
és újra a karjaimba ugorni, de akkor legalább maradjunk barátok! Nem akarlak
ugyan úgy elveszíteni, mint pár évvel ezelőtt. Te vagy az igazi szerelemem.
Kérlek! Csak adj egy esélyt!”
Annyira elegem van már Nathan-ből, gondolta magában Niall. April miután
felébredt az édes álomból megreggelizett a fiúval és a már megszáradt előző
napi ruháját felvette. Délelőtt, olyan tíz óra körül megkezdődött a
telefonálgatás. Niall-nek már a feje bele sajdult a telefon nem nyugvó
hangjától. A lány inkább levette a hangerőt a mobilkészülékéről és egy kártya
partiba hívta a fiút. A játék közben a lánynak megakadt a szeme az aznapi
újságon.
- Mi jót írnak benne? – kérdezte és már nyúlt is volna a papírért, hogy
megnézze alaposabban a főoldalt.
- Áh, semmi különöst. – tagadta le Niall, hogy ő van a főoldalon. – Egy-két pletyka, időjárás… Tudod a szokásos. – füllentett.
- Oh! Hadd nézzem meg az időjárási híreket, mert már elegem van ebből a
bezártságból. Remélem, lassan elmúlik a hóvihar és járható lesz az egész város.
Na, meg persze az áram is visszajöhetne. – nyúlt újra az újság felé, de Niall
megfogta azt és elhajította jó messzire.
A lány csak csodálkozni tudott a fiú bunkóságán. Miért nem hagyja, hogy
megnézzem azt a fránya újságot? Gondolta magában April. Pár perc múlva túl
lépett a dolgon és folytatták a kártyázást…
Teltek-múltak a napok… Nathan abbahagyta az állandó telefonálgatást és
túltette magát a dolgokon, amennyire csak tudtam, de legbelül nagyon fájtak
neki a történtek. Lassan közeledett a Karácsony, ezért ő is, mint mindenki más
a szeretetteivel, a családjával képzelte el az ünnepet. A bőröndjébe
összepakolta a dolgait és már ment is ki a repülőtérre. Az elmúlt időszakban
nem tartózkodott Angliában, mert egy fontos koncert közbe jött neki. A Hong
Kong-i repülőtéren zavartalanul sétálgatott, miközben pár egyenruhás rendőr oda
ment hozzá és kérdőre fogták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése