10. Az izgalmak napja

Sziasztok!:)

Megint hétvége, úgyhogy egy újabb rész.

Kicsit szomorú vagyok, mert nem igazán jönnek a komik a részekhez.

Kérlek szépen titeket, ha tetszik a történet, akkor jelezzetek vissza, mert, ha nem nem tetszik, akkor semmi értelme, hogy tovább folytassam a történetet.

Jó olvasást!

Niall Horan & Nathan Sykes

Számoltam... Öt teljes napon keresztül kaptam a névtelen ajándékokat. A rózsa mellé csokoládék is társultak egy-egy kis cetlivel. Az üzeneteket olvasva összeállt egy kép a fejemben, így rájöttem, hogy ki is ez a titkos hódoló. Egyértelmű, hogy Niall. Tudja, hogy milyen csokikat szeretek és azt is tudja, hogy a vörös rózsa a kedvencem. Na, meg persze ott vannak az üzenetek:

,,Sajnálom!”  --- > Sajnálja, hogy nem hívott és nem is írt.

,,Hiányzol!” ---> Hiányzok neki, mert turnézni ment és nem tudunk találkozni.

,,Találkozunk a Jingle Bell Ball koncerten.” ---> Ezen a koncerten minden énekes fellép egy-egy nap és mivel koncertekről és munkáról is van szó, így én mindenképpen ott leszek VIP belépővel.

Alig várom már! Úgy szeretnék már ott lenni… Niall nyakába ugranék, puszikkal és véget nem érő köszönettel halmoznám el… Sajnos addig még van több mint 48 óra, vagyis két nap. Annyira izgatott vagyok attól, hogy láthatom Niall-t, hogy már ki is választottam a megfelelő ruhát. Mivel nem bál lesz, így nem öltözik ki túlságosan. Kissé sötét, apró virágmintás, térd feletti, deréknál fűzősszoknyára, ujjatlan halvány rózsaszín, rövid, nagy szívecske mintán lévőszövegű blúzra, világoskék farmer kabátra és fekete, oldalt fűzős magas sarkú csizmára esett a választásom néhány kiegészítővel. A szememet halvány rózsaszínre festem, hogy összhangban legyen a pólóval. Szintén halványrózsaszín virágdíszt helyezek a kivasalt hajamba.

…

Nagy-nagy lassúsággal és izgalmakkal eljött a koncert napja. Olyan izgatott voltam, hogy előző éjjel alig tudtam aludni, mikor végre álom jött a szemre, megszólalt a telefonon: jelezve, hogy hét óra, ideje felkelni. Mint akit ágyúból lőttek ki, úgy keltem ki az ágyból. Elvégeztem a fürdőszobai teendőmet, majd lementem a konyhába szorgoskodni. Reggeli készítés közben rádiót hallgattam. Éppen most ment a One Direction új száma, a Mindnight Memories. Dúdolgatni kezdtem a dalt, miközben tejet öntöttem a müzlimre. Egy kis idő múlva a dal véget ért és megszólalt a csengő. Ugrálva mentem a bejárati ajtóhoz miközben ezt mondogattam: Imádom az ajtókat. Zsanéron függő kis ajándékok. Nem olyan nagy meglepetésre a postás állt előttem, de amit a kezében tartott, azon elcsodálkoztam egy darabig. Egy újabb vörös rózsa csokor, egy tökéletes sráctól – gondoltam magamban. Átvettem a virágot, megköszöntem a postásnak, majd az ajtó betevés után a nappaliban leültem a kanapéra a csokorral az ölembe. Egy újabb kis cetli díszelgett a rózsák közt. ,,Alig várom, hogy ma este meglássam a csodát, amit te jelentesz nekem! ~ N.” Oh, ez olyan édes. Várjunk csak!? Eddig sose írta oda a nevét, most pedig ott van egy ’N’ betű. Most már tuti, hogy Niall az. 

Nathan szemszöge:

April-lel töltött nap egyszerűen csodálatos volt! Semmit sem változott az évek alatt. Most is ugyan olyan kedves, aranyos és olyan ártatlan. Csak egy dologban változott meg! Felhúzott maga köré egy falat, és nem hagyja, hogy valaki is a fal közelébe merészkedjen.

Hallottam ezt-azt, hogy most Niall-lel bonyolódnak a szálak, de nem érdekel. Szeretem és leakarom dönteni azt a bizonyos falat, egy kiskulccsal kinyitni a szíve zárját, majd befészkelni magamat oda és jó messzire eldobni a kulcsot.

Mikor megtudtam, hogy ő is ott lesz, azon a bizonyos Jingle Bell Ball koncerten, ahová a bandát, a The Wanted-ot meghívták egyből beugrott egy remek ötlet. A kapcsolataim árán megszereztem a munkahelyének a címét és névtelenül rózsákat és csokikat küldözgettem neki. Egyedül a koncert napján írtam oda egy ’N’ betűt, mint Nathan. Talán nem érti félre és nem gondol másra.

Egy gyenge pillanatomban visszaemlékeztem egy estére, mikor April rosszul lett.

Azzal volt elfoglalva, hogy ne essen hasra. A talaj lüktetve hullámzott a lába alatt.

-Nathan! – mondta és rám rogyott.

Olyan gyakorlott mozdulattal kaptam el, mintha rendszeresen ájultak volna lányok a karjaimban. Felkaptam April-t, és megnyugtattam, hogy nem lesz semmi baj. Annyira sajnáltam őt. A karjaimban hátra hajtotta a fejét és felnézett rám, de csak a csillagokat látta, amint komótosan járták az útjukat odafent a sötét égbolton. Aztán minden eltűnt körülötte.