15. Séta a múltban

Sziasztok! Meghoztam a 15-dik fejezetet is. Nagyon szépen köszönöm a  8 feliratkozót és a több, mint 4700 oldal megtekintést. Ez a rész, egy kicsi kitérő a történetből, de az egész April múltjáról szól. Remélem tetszik! Jó olvasás! Kommikat várom!

Hogy milyen is az első szerelem? Csodálatos. Az már más kérdés, hogy milyen érzés járja át a lelkedet a kapcsolat végén, a szakítás után. Még emlékszem az én nagy, első szerelmemre… Brian Fell. Ugyan abba a gimibe jártunk, csak ő két évvel idősebb volt nálam.

A suli udvarán volt egy kis sarok, ahol a rossz fiúk szoktak bandázni. Nem voltak a suli kedvencei, de emellett irtó helyesek voltak. Szó szerint álom pasik. Főleg Brian. Mindig rajta legelgettem a szemeimet, amikor csak tehettem. Nem ismertem, csak pletykákat hallottam róla, de teljesen belé zúgtam. Sajnos egyszer megtörtént az is, hogy észrevette, hogy bámulom. Hiper sebességgel elfordítottam a fejemet és elsüllyedtem szégyenemben. Kis idővel később újra feléje kacsingattam. Pont elkaptuk egymás pillantásait, amiből másodpercekig tartó kontextus alakult ki... Pár nappal később az iskola folyosóján lévő szekrényembe pakoltam be a tankönyveimet, amikor a semmiből ott termett valaki mellettem. Brian volt az. A szívem majd kiugrott a helyéről, oly’ gyorsan vert. A fejemben ezeregy indok lejátszódott, hogy mért jött ide hozzám.

- April! Ugye? – az a mosoly!!! Minden lány elolvad tőle.

- Igen. – visszarángattam magam a földre és megpróbáltam kevésbé ideges hangon válaszolni.

- Szóval… Nem mintha zavarna, de nem tudtam nem észrevenni, hogy engem nézel szünetekben.

- Hát…öhm…izé…tudod… - annyira ledöbbentem, hogy zavaromban dadogni kezdtem. – bocs…de…de…de…haza kell me…mennem… - becsuktam a szekrényem ajtaját és a kijárat felé vettem az irányt.

- Várj! Haza kísérlek! - jelent meg újra mellettem.

- Nem szükséges! Messze lakok. – el akartam tűnni onnan, amilyen gyorsan csak lehet, de nem sikerült.

- Nem számít, kocsival vagyok.

Én nagy „szerencsémre” ott parkolt a kocsijával, amerre el szoktam hagyni az iskolát. A zsebéből előkotorászta a kulcsokat, de én nem álltam meg mellette, hanem mentem tovább.

- Nem már, April! – hallottam, hogy kiabál utánam, de nem törődtem vele.

Egyre gyorsabban kezdtem a lábaimat szedni, de sajnos ez sem volt elég ahhoz, hogy lerázzam. Pillanatokon belül ott kocsikázott mellettem és a lehúzott ablakon keresztül beszélt hozzám.

- Figyelj, tudom, hogy fura ez a szitu, mert nem is ismersz engem és biztos vagyok benne, hogy sok pletykát hallottál rólam, de nem olyan vagyok, amilyennek mondják.

- Mért milyen vagy? – felidegesítettem magam, mert már elegem volt belőle, hogy nem hagy nyugton és már vagy öt perce csak beszél és beszél.

- Mondd meg te, csak ahhoz be kellene szállnod az autóba.

Leállította járművét az út szélén. Vettem egy nagy levegőt és beszálltam mellé a kocsiba.

- Mit szólnál ahhoz, ha te is mondanál pár dolgot magadról és én is mondanék valamit magamról. Hm??? – megrántottam a vállamat és kifele néztem az ablakon. – Hát jó. Akkor én kezdtem. A szüleim válása miatt vagyok olyan, amilyen. Egyszerűen nem tudom elviselni. Ezért iszok és drogozok, hogy könnyebb legyen átvészelni a helyzetet… Otthon a tanulásra nem is tudok koncentrálni, de szerencsére nem is kell, mert általában az órán figyelek, így megmaradnak dolgok az agyamban. Tudom ez most furcsán fog hangzani, de a matek a kedvenc tantárgyam, ezért járok szakkörre is.

- Szakköre? Komolyan? – lepődtem meg. Soha nem néztem volna ki belőle.

- Oh, szóval figyelsz rám? Ez jó. – mosolygott rám. – Igen. Mindenki azt hiszi, hogy a büntetés alól is el szoktam lógni, pedig nem. Matekra járok helyette…

Az út hátra levő részén sok mindent tudtam meg róla. Lehet, hogy keménynek mutatja meg, de belül érzékeny és törékeny. A pletykák, amiket terjesztenek róla, nem is igazak! Na, jó, nem mindegyik, de a többségük. Ő lehetne az iskola példamutató arca, ha abba hagyná a cigizést és a drogozást.

- Meg is érkeztünk. – mondtam, mikor megláttam a házunkat. – Köszönöm a fuvart.

- Máskor is. – pillantásunk újra találkozott. Elmosolyodott, mire én fülig elpirultam.

- Akkor én megyek is. Szia!

- Várj! – fogta meg a csuklómat. – Olyan dolgokat mondtam el neked, amit senki másnak soha se.

- Ne aggódj, nem fogom senki sem elmondani…

Emlékszem… Szinte minden szünetbe együtt voltunk és beszélgettünk, ismerkedtünk. Nagyon sokszor megbántam, hogy ítélkeztem felette. Először mindig meg kell ismernünk a másik és utána kell véleményt alkotnunk. Kívül rossz fiúnak mutatta magát, de belül ott rejtőzött a jobbik énje, amibe én nagyon bele szerettem.

A suli folyosóján sétálgattunk a barátnőimmel, amikor megjelentek Brian barátai, akiknek nem sok hiányzott ahhoz, hogy kirúgják őket az iskolából.

- Nocsak, nocsak. Kivel futottunk össze? Csak nem April Sandford-dal? – nevetett fel gúnyosan az egyik.

- Mit akartok? – kérdeztem egy kicsit ijedten, de én sem voltam az a törékeny madárka, aki csak úgy elviseli, ha beszólnak neki.

- Nyugalom! Semmit probléma, csak beszélgetünk egy picit. Remélem nem baj! – tett körülöttem egy kört az egyik, miközben éreztem égő tekintetét mindegyes porcikámon. – Van egy kis problémánk, ami jelen esetben te vagy! – megállt előttem és úgy folytatta. – Felejtsd el Brian-t. Mindketten tudjuk, hogy nem vagy hozzá illő. Nézd magadra! Végzősök vagyunk, míg te csak egy tizedikes. Brian-nek nem holmi szűzike csaj kell, hanem egy érett nő. Úgy hogy most szépen elsétálsz és békén hagyod őt, megértetted? – megijedtem, de nem hagytak más lehetőség, mint hogy elmenjek.

Ők még is csak tizenkettedikes, nem köthetek beléjük és nem is mernék. Ki tudja mikre képesek, ha be vannak szívva. Kérdésére csak bólintottam egyet, majd indultam volna el, de oda jött hozzánk Brian.

- Mi folyik itt? – kérdezte ingerülten. Ki akartam maradni ebből az egészből és indultam is volna el, de megfogta a kezemet és maga mellé húzott. – Bántottak? – kérdezte egy fokkal halkabban és törődően.

 -Mégis mit képzelsz rólunk? – előzte meg a válaszomat az egyik haverja. – Sose bántottunk semmit.

- Hagyjátok őt békén jó. – szólalt meg újra Brian. – Nem ártott nektek semmit és ti se ártsatok neki.

- Igaz. Nem ártott nekünk, de te igen. Elhanyagolsz minket! Inkább vele töltöd az időd, minthogy a haverjaiddal. Nézz már rá! - mutatott rám a barátja, aki nekem is megmondta a magáét. – Lerí róla, hogy még senki sem járt a bugyijában és ha elcsábítod - bárhogyan is -, nem fogja egy-kettőre széttenni a lábát.

Vége volt mindennek. Nem bírtam tovább. Befutottam a lány wc-be és szabadjára engedtem a könnyeimet. Nem is vagyunk együtt Brian-nel, de már most ilyenek a haverjai. Mi lesz akkor, ha egy pár leszünk? Igaz. Olyan sose lesz, mert ők meg fogják akadályozni. A mosdó szekrényen ültem és sírtam, mikor jó erősen bevágta valaki az ajtót.

- Brian! Ez a lány mosdó! – kiáltottam fel.

- Nem érdekel. – állt meg előttem és a tenyerébe vette az arcomat. – Jól vagy?

- Igazuk van a barátaidnak! Tényleg nem voltam még senkivel és bármit is akarsz tőlem nem fogok veled lefeküdni rögtön az első adandó alkalommal! – leszálltam a szekrényről és ki akartam menni, de ő az utamat állta. – Kérlek! Csak hagyj elmenni! – néztem rá könnyes szemekkel.

- Nem! Nem érdekel, hogy mit gondolnak mások, de nem akarom, hogy ilyen könnyen tönkre menjen a kapcsolatunk, ami még el sem kezdődött… Figyelj April! – emelte fel a fejemet gyengéden az államnál fogva. – Olyan dolgokat mondtam el neked magamról, amit senkinek sem. Ez alatt a pár nap alatt olyan közel engedtelek magamhoz, mint senki mást… Lehet, hogy most azt hiszed, hogy csak is azért csinálom ezt, mert így könnyebben oda adod magad, de nem! Hidd el! Nem érdekel, hogy még nem voltál senkivel sem! Rád meg éri várni és én fogok is! – mondanivalója után még arra se hagyott időt, hogy megszólaljak vagy esetleg levegőt vegyek. Két tenyere közé fogta az arcomat és megcsókolt. Azt se tudtam, hogy mi történt abban a pillanatban csak annyit éreztem, hogy két méz édes ajak, az enyémhez tapad. Meglepődtem, de nem állhattam ott tétlenül. A nyaka köré fontam a karomat és beletúrtam selymes hajába. Ő levezette a derekamhoz a kezeit, így még jobban magához volt. Testünk összesimult és ajkaink is egy ritmusra táncoltak.

,,Nagyon romantikus…” Az első csókomat a lány WC-ben kaptam meg. Mások esőben, randi keretében vagy csak úgy spontán kapják meg az legelső csókjukat, én meg egy büdös mosdóban. Mindig mikor visszagondolok rá mosolyra húzódik a szám. Már akkor is más voltam, mint a többi lány...

- Nem éppen a legjobb hely első randinak, de legalább szép a látvány.

Brian-nel egy tóhoz mentünk csónakázni, hogy megtartsuk az első randevúnkat.

Hajnalodott. Az utolsó napsugarak csillantak meg a tó felszínén, így narancssárgára beszínezve a víz felszínét. Gyönyörű volt. Kölcsönöztünk egy csónakot és beeveztünk a tó közepére. Elbambultam a táj szépségébe, csak arra lettem figyelmes, hogy Brian elfekszik a csónakba és a fejét az ölembe helyezte. Tettére elmosolyodtam, majd gyengéden simogatni kezdtem.

- Kérdezhetek valamit? – törtem meg a csendet.

- Persze. Mondjad csak.

- Mért hívnak skorpiónak?

- Mert úgy marok, mint egy skorpió. – felnevettünk. – De nyugi, téged soha nem bántanálak. – simított végig ölelő karomon.