2014. február 28., péntek

04. Hiába menekülsz

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt is!
A napokban elég sok kritikát kaptam, ami kicsit ledöbbentett, de részben jó érzéssel fogott el, hogy szerencsére nem egy sablon történt pattant ki a fejemből.
Ha tetszett a rész komizzatok és iratkozzatok fel.

Az összes hazugságod közül a ’szeretlek’ volt a kedvencem.


- Hidd el, nem az vagyok, akinek te hiszel. Emlékezz vissza, milyen jól elvoltunk abban az egy hónapban…

- Ne Nathan, ez csikiz! – feküdtem hason az ágyon, mire Nathan a seggemre ült és csikizni kezdett.
- Igen tudom. Szerinted mért csinálom? – hangjából hallani lehetett, hogy vigyorog.
Egy pillanatra se álltak meg a fürge ujjai az oldalamon. Nem tudtam mozdulni, mert rajtam ült, a kezeim pedig alattam voltak. Csak a lábaimmal tudtam kapálózni, de az is hatástalan volt. Már szinte sírtam, a hasam is elkezdett fájni és már alig kaptam levegőt, hála a nevetésnek, amit Nathan okozott a csiklandozással… Szerencsére, mikor látta, hogy már tényleg nem kapok levegőt, abbahagytam és mellém feküdt. A hátamra gurultam és felültem. Mélyeket szippantottam a levegőből, hogy minél több oxigénhez jussak. Nathan lazán, a hátán feküdt és mosolyogva nézte végig minden egyes mozdulatomat.
- Ne vigyorogjál, mert ezt mind te tetted velem. – dobtam a fejének egy párnát.
- Mégis mit tettem? – kérdezte még mindig vigyorogva.
- Ezt! – Nathan-re feküdtem és megcsókoltam.
Először kisebb csókokat leheltem az arcára, a nyakára, a száj szélére, majd az alsó és felső ajkára, eljutva a valódi csókig. Érzékien egymáshoz simultunk. Én a kezemet a feje mellett pihentettem, míg ő a hátamat és lejjebb a popsimat simogatta. Levegőhiány miatt elválltunk egymás ajkaitól és a homlokunkat összeérintettük, így néztünk egymás szemébe mosolyogva.
- April, be kell vallanom valamit! – mondta nagyon komolyan.
- Micsodát? – ültem fel.
- Szeretlek!

Megfogadtam a tanácsát és visszaemlékeztem arra az egy hónapra. Minden csodáltas volt, csak a vége siralmas… De ha már itt tartunk, akkor ezúttal az összes volt pasim felkereshetné és kérhetne még egy esélyt, mert szeretett és jó volt együtt…
- Úgy beszélsz, mintha te lettél volna az egyetlen pasim, akivel jó volt az együtt töltött idő. – vágtam oda neki, elgondolkozásom után, miközben a párás ablakra különböző figurákat rajzoltam.
- Lehet, hogy ez most tényleg úgy hangzott, de nem így értettem. Csak egy esélyt szeretnék, hogy rájöjj, nem volt szándékos a cselekedetem. – hallottam a szavakat, de nem volt erőm hozzá, hogy fel is fogjam…
Legszívesebb sírva fakadtam volna, mert ő miatta lettem olyan a fiúkkal szemben amilyen. Amióta ő elment, azóta nem tudok teljesen megbízni a másikban. Köztudott, hogy egy kapcsolat lényege a bizalom, ami nekem sose volt meg, így nem is működött egyetlen fiúval se. Bambulásomat és a majdnem kifakadásomat, az gátolta meg, hogy leállt az autó, ami azt jelentette, hogy haza érkeztem.
- Köszi a fuvart. – kinyitottam az ajtót és szálltam volna ki, de egy erős kéz megragadta a csuklómat, így visszarántva engem az ülésbe. Dühösen fordítottam a tekintetemet Nathan felé és vártam, hogy még mit akar mondani… Ha nem szólalt volna meg egy percben belül, akkor lekiabáltam volna a fejét.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. – nézett kissé szomorkásan.
- Nem is fogok válaszolni rá! – néztem magam elé, ki az ablakon. – Nathan, két év telt el azóta… Mégis mit vártál? Ide jössz, kérsz még egy esélyt és azt hiszed, egyből a nyakadba ugrok, mert még mindig a múltban élek? Ez nem Csipkerózsika mese. Változnak az idő és vele együtt változok én is… Két évvel ezelőtt minden percben a telefonomat néztem, hogy talán felhívsz vagy írsz egy üzenetet, hogy minden oké, de nem. Nem hívtál, nem írtál. Így persze, hogy azt hittem és még mindig hiszem, hogy kihasználtál. Amikor lehet, hogy nem is. A napokba napi tízszer, ha hívtál, de nem voltam képes felvenni a telefont. Nem azért, mert nem tudok szembenézni a tényekkel, hanem azért, mert ez már egy lezárult fejezet, aminek nincs folytatása… Hogy bízhatnék meg benned ezek után? 
- April, hát nem érted? Ezt én is tudom, hogy nem tudsz megbízni bennem, ezért akarok egy újabb esélyt, vagy legalább pár óra együtt létet, hogy visszanyerjem a bizalmadat. – nem tudtam erre mit válaszolni, jobbnak láttam inkább azt, hogy inkább elhagyom a kocsit.
- Viszlát Nathan! – ezzel a lendülettel kinyitottam az ajtót és gyorsan kiszálltam még mielőtt újra visszaránthatott volna.
Két év… Két év kellett ahhoz, hogy újra felbukkanjon, és mindent tönkre tegyen. Senki mást, csak is őt kell okolnom mindenért. Ha nem fog békén hagyni és a Niall való kapcsolatom tönkre fog menni, akkor a puszta kezemmel fogom kinyírni. Ezt garantálhatom.
Ez a nap se az enyém… Reggel lecsúsztam a lépcsőről, elkéstem a munkából, ott a szöveget is rosszul mondtam, aztán megjelent Nathan, most pedig ez: Levertem a lekváros üveget, ami nagyot csattan a kövön és eltört. Nem a lekvárt sajnáltam, hogy nem tudok belőle enni, hanem a térkövet, mert behorpadt. Hurrá! Hívhatok egy kőművest, hogy cseréljen ki egyetlen csempelapot.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!:)
      Pénteken vagy szombaton lesz új rész ;)
      Puszi :*

      Törlés