2014. február 22., szombat

03. Küzdelmes vágyak


Sziasztok! 
Ígéretemhez híve meghoztam a harmadik fejezetet. 
Egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint az előző kettő, de remélem végig olvassátok és tetszeni fog! 
Jó olvasást!:) 

                         
Életem egyik legrosszabb döntése volt, hogy Nathan Sykes-szal kezdtem. Milyen ember az, aki szeret egy lányt, majd az első együtt lét után szó nélkül lelép. És hogy lehet valaki olyan gerinctelen, hogy csak egy cetlit hagy, hogy elment?! Két év kellett ahhoz, hogy újra felbukkanjon és elő hozzá a régi érzelmeimet. A boldogság és a szerelem átalakult haraggá és fájdalommá… Abban a pillanatban, mikor felébredtem azon a napon, olyan érzésem volt, mintha egy olcsó kis lotyó lennék... Szép és jó kapcsolat volt, csak a vége volt fájdalmas.
 De nézzük a jobbik oldalát! Az a múlt és most a jelenben kell élnünk. Élni Niall-lel és a hülyeségeivel. Imádom a kis haspókot. Tény, még nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk, de ha így folytatódik a dolog, már nem csak barátok leszünk. Azért rossz, ha egy One Direction-nel kezdesz, mert a paparazzik és a riporterek mindenütt ott vannak. Mondhattuk mi, hogy nem vagyunk együtt, csak barátok vagyunk, de esélytelen… Kiforgatják minden egyes szavunkat.
                Ez még csak egy kisebb probléma. A nagyobb gondot a rajongók okozzák, a fenyegetős kommentjeikkel…
Sajnos nem csak ezektől a dolgoktól húztam fel az agyamat, hanem attól is, hogy Nathan valahonnét megszerezte a telefonszámomat és napjába tízszer felhív. Először, mikor csak a számot mutatta, felvettem, de abban a pillanatban mikor meghallottam a hangját, egyből rányomtam a piros gombra, szakítva a vonalat. Csak is azért mentettem le a számát, hogy tudjam mikor hív és ennek függvényében mikor nem szabad felvenni a telefont.

Este: Délelőtt Niall felhívott, hogyha van kedvem és ráérek, akkor menjek át hozzá vacsorázni. Először étterembe akart vinni, de köztudott Niall-ről, hogy inkább egy általa készített vacsora maci naciban, minthogy öltönyben egy puccos étteremben enni.  Gondolkozás nélkül igent mondtam az ajánlatára…
A délutánomat készülődéssel töltöttem. Se szoknyát, se mély kivágású felsőt nem akartam felvenni. Ez helyett inkább egy terepmintás cica nadrágnál és egy halvány rózsaszín lenge pólónál döntöttem. Lábbelinek egy fekete mintás, rózsaszín nike jeles, hosszú szárú cipőt vettem fel. Kicsit sportosra sikerült az öltözetem, de nem igazán vagyok az a fajta lány, aki mini szoknyákba és 10 centiméteres cipőkben járkál. Sminkként alapozót kentem az arcomra, hogy elfedje a bőr hibáimat. A szememet fekete tussal vékonyan kihúztam és hosszú, sűrű szempillákat varázsoltam a spirál segítségével…
Kivételesen nem a saját autómmal mentem Niall-höz, mert nem is találtam volna oda, inkább egy taxit hívtam. Az autóban olyan idegesség járta át a testemet, hogy majdnem lerágtam az összes körmömet. Mivel a köröm rágás csúnya dolog, inkább a köröm festékemet kezdtem el kapargatni. Mire oda értem a házhoz, nagyon szépen néztek ki a körmeim…
Szőkeségem egy hatalmas szálloda egyik lakosztályában lakik. Beléptem a halvány szürke épületbe, ahol máris egy londiner fogadott. Megkérdezte, hogy kihez vagyok hivatalos. Miután elmondtam, hogy Niall vár rám, az utamra is engedett…
- Arra gondoltam, hogy ez most nem egy szokványos vacsora lesz, hanem lakásban rendezett piknik. – magyarázta, miközben lesegítette rólam a kabátot. – Na, gyere! – megfogta a kezemet és a nappaliba vettük az irányt.
A szoba közepén volt egy hatalmas pokróc, amin egy piknik kosár és pár darab párna helyezkedett el. A plédet cserepes növények vették körül, melyek égősorokkal voltak feldíszítve. A takaró egyik végénél egy laptop díszelgett és már a lejátszójában volt az aktuális DVD. A kosárból kipakoltunk, melynek tartalma üdítőkből, szendvicsekből és néhány gyümölcsből állt. Neki láttunk az evésnek, miközben elindítottuk a filmet. Karácsonyról szóló filmet néztünk –pont ideális, mivel hogy nem sokára Karácsony-, ami alapvetően romantikus volt. Két elkóborolt szív Karácsony napján talált egymásra és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
A film alatt nem igen beszélgettünk egymással. Nem csak azért, mert ettünk, hanem a filmet is néztük. Már aki nézte... A szemem sarkából láttam, hogy néha-néha Niall rajtam legeltette a szemét. A szívem gyorsabb tempót diktált és az arcomat –remélhetőleg nem olyan feltűnően- pír öntötte el. De nem csak ő nem nézte a filmet, hanem én se. Nem tudtam meg nem állni, hogy ne kalandozzanak el a szemeim Niall tökéletes arcán. Nyakán pár anyajegy díszelgett, ami még tökéletesebbé tette a kinézetét. Szemei úgy ragyogtak, mint a tiszta, felhőtlen kék égbolt. Haja szálai a zselé miatt az ég felé nyújtózkodtak

Kedves London! Tudod, hogy nagyon szeretlek, de van egy nagyon rossz tulajdonságod, amit a mai napig se szeretek benned. Ez a tulajdonságod, nem más, mint az eső…
Lassan két éve, hogy Londonban élek, de a mai napig nem tanultam meg, hogy bárhová is megyek, vigyek magammal esernyőt. Sajnos az ember a maga kárán tanul. Ennek a tanulsága, hogyha nincs nálad esernyő, akkor elázol.
Ma se volt másképp. Munkából jövet beugrottam a Starbuck-ba. Ekkor még ragyogó napsütés volt, de amint kiléptem a helyiségből szakadt az eső. Mint mindig, gyalog szoktam megtenni a munkahely és a lakásom közti utat.
Ma úgy gondoltam, hogy magas sarkút veszek fel, mert az jól ment a ruhámhoz. Hát abban a pillanatban már százszor megbántam, mert ilyen cipőben nem lehet futni. Így marad a gyaloglás és a szétázás. Taxizni pedig nem szeretek, mert nem megbízhatóak ezek a mai sofőrök…
- Hé, elvigyelek? – lassított le mellettem egy kocsi és valaki kiabált a lehúzott ablakán. Nagy sóhajtás keretében az illetőhöz fordítottam a tekintetemet, aki nem mást volt, mint Nathan… Mért is ne pont most futnánk össze? Így is büntet az Isten, de nem vétkezhettem olyan nagyot, hogy ez legyen az ára.
- Nem kell, kösz! – flegmáztam vele, mert a szép szóból úgy se értene.
- Tudom, hogy nem bírsz, de egy tüdőgyulladást te sem akarhatsz. – kijelentését elengedtem a fülem mellett és tovább sétáltam a szakadó esőben. – April, ne szórakozzál már! Ülj be! Haza viszlek!
- Na jó! – a kocsi leállt az út szélén, én pedig elhelyezkedtem az anyós ülésen. – Ne haragudj, hogy összevizezem a kocsidat. – váltottam normális, sajnálkozó hangnembe, amikor nem is igazán sajnáltam, hogy vizes és sáros lesz a kocsi belseje.
- Semmi gond.
Az autóban síri csönd volt, amit nem is bántam. Elő vettem a telefonomat és internetezni kezdtem… Azt hittem, hogy 5 perc alatt otthon leszek, de amilyen lassúsággal vezetett Nathan, még egy csiga is gyorsabb volt nálunk. Ráadásul, mindig kifogtuk a piros lámpákat… Sose érek haza…
- Mért nem vetted fel a telefont? – törte meg a csendet Nathan.
- Mert nincs mit mondanunk egymásnak. – vágtam oda neki érzelemmentes hangnemben.
- Lehet, hogy neked nincs, de nekem lenne. – hallgatott el.
- Ki találom, most az várod, hogy hallgassalak meg?!
- Igen, légy szíves! – sóhajtottam egy nagyot, majd bólintottam, hogy csöndbe maradok. – Figyelj April! Nem úgy terveztem, az nap reggel a dolgokat, ahogy te azt elképzelted. Nem akartalak otthagyni, mint valami alkalmi nőcskét. Nem volt más választásom… Tudom, most azt hiszed rólam, hogy egy gerinctelen patkány vagyok, aki kihasznált…
- Öhm… igen! – szakítottam meg.
- Gondoltam… De hidd el, nem az vagyok, akinek te hiszel. Emlékezz vissza, milyen jól elvoltunk abban az egy hónapban…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése